Daily Archives: október 22, 2020

Kellemeset a hasznossal: balatoni csapatépítés!

csapatépítő játékok

csapatépítő játékok

Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyon jó a kapcsolatom a kollegáimmal. Szinte azt is mondhatjuk, hogy barátok vagyunk, akik véletlenül egy irodába kerültek. Sokszor találkozunk munkaidőn kívül és szívesen szervezünk közös programokat is. Mondhatni, rendszeresen tartunk csapatépítő tréningeket saját magunknak.

Idén tavasszal bővült a csapat 1-2 emberrel, és szerettük volna, ha nem érzik azt, hogy már egy olyan összeszokott csapatba érkeznek, ahova lehetetlen már beilleszkedni, ezért úgy döntöttünk, hogy megszervezzük az első hivatalos csapatépítőnket. Gondoltuk, hogy összekötjük a kellemeset a hasznossal és a Balaton környékén kezdünk el nézelődni csapatépítő játékok után. Így találtunk rá a BalatonPRO weboldalára.

Egész hétvégés programot szerveztünk

Úgy terveztük meg a programot, hogy szabadságot ezért ne kelljen kivenni, így pénteken délután indultunk útnak és szombatra és vasárnapra szerveztük a csapatépítő játékokat. Nagyon sok rendezvényszerző céggel voltam már kapcsolatban, de azt kell, hogy mondjam, a BalatonPRO az egyik legkiemelkedőbb. Hihetetlen milyen ügyfélközpontúság van náluk. Mindenben nagyon rugalmasak és segítőkészek. Ugyan vannak már előre megírt programterveik, de tulajdonképpen Te magad is összeállíthatod az egészet, abban is partnerek.

spacer