Monthly Archives: augusztus 2023

Egy felhasználóbarát online autósiskola

ezen a linken keresztül: Autósiskola, jogosítvány Budapesten - Fordulat Autósiskola

ezen a linken keresztül: Autósiskola, jogosítvány Budapesten – Fordulat Autósiskola

A múlt hónapban kisebb sokként ért az, amikor kamasz fiam bejelentette igényét arra, hogy a 16. születésnapjára motoros jogosítványt szeretne kérni. Persze számíthattam volna rá, hiszem édesapja is a motoros életmód szerelmese, gyakran indul el csak úgy pihenésképpen is egy-egy körre a motorjával és rendszeres időközönként fiunknak is megengedi, hogy csatlakozzon hozzá. A kislegény első utazása úgy öt évesen történt, persze akkor még csak annyit engedtem, hogy elmenjenek az utca végéig és vissza, egyáltalán nem éreztem magam komfortosan az ötlettől. Azóta persze sok idő telt el, férjem beszerzett egy motoros gyerekülést is a megnyugtatásomra, de még így is, sokáig nagyon izgultam, amikor együtt elindultak a szomszéd városba. Úgy tíz éves lehetett, amikor egyszer kitalálta, hogy vegyünk neki egy gyerekmotort, na annak aztán végképp ellenálltam, szó sem lehetett róla, hogy az én fiam tíz évesen egyedül motorra üljön, még akkor sem, ha ezt nyilván nem a forgalomban, hanem egy gyakorlópályán tervezte.

Szóval látjátok, nem ért meglepetésként a fiam kérése, kiszámítható volt, bár én titkon mindig azt reméltem, hogy mégsem fertőződik meg annyira, hogy saját motort akarjon. Balga remény volt és nyilván nem mondhattam nemet neki. Miután felocsúdtam a sokkból, eldöntöttem, hogy rászánom az időt és alaposan áttanulmányozom a motorvezetés megtanulásához, a biztonságos motorozáshoz szükséges mindenféle ismereteket, hogy aggodalom nélkül bocsáthassam útjára egyetlen gyermekemet ezeken a vizeken.

A budapesti autósiskolák piacán böngésztem, hol szerezhetne fiam jogosítványt, és szembeötlő volt az egyik weboldal, a Fordulat Autósiskola. Ez az oldal már a kellemesen strukturált megjelenésével is felkeltette a figyelmemet, mert a modern design mellett kellő figyelmet fordítottak arra is, hogy a honlap áttekinthető legyen, az ember hamar megtalálja azokat az információkat, amiket keres és észrevegye az egyéb hasznos információkat is. Ha hasonlót kerestek, ide másolom, ezen a linken keresztül: Autósiskola, jogosítvány Budapesten – Fordulat Autósiskola találjátok meg.

spacer