Monthly Archives: október 2022

Az sos vízszerelő, mint megmentő.

sos vízszerelő

sos vízszerelő

Amikor ismerkedtünk a barátnőmmel, természetes volt, hogy a lehető legelőnyösebb arcunkat mutatjuk egymás számára. Ez azért a legtöbbeknél így van, és természetesen nem csak szó szerint értem – bár tény, sosem tollászkodtam annyit, mint azokon az első randikon… Amikor már több hónapja voltunk együtt, elmesélte, hogy mennyire izgult amiatt, hogy ügyetlennek, szerencsétlennek fogom gondolni, ugyanis ő tényleg olyan, mintha vonzaná a balszerencsés helyzeteket – de én így szeretem őt, ahogy van, és szerintem picit el is túlozza a dolgokat, mindenki kerül hülye helyzetekbe, csak ő ezeket talán túlságosan magára veszi. Na de amikor a következő sztorit elmesélte, ott nekem is majdnem elállt a szavam, ugyanis ez még az egyik olyan randinkon – pontosabban a randi előtt – történt, amikor még csak ismerkedtünk egymással. Így utólag csodálom is őt nagyon, hogy volt ennyi lélekjelenléte az adott helyzetben. És egy kis szerencséje persze, hiszen jellemző rá, hogy gyakran az utolsó pillanatra hagyja a dolgokat.

Na de következzen a sztori, aminek egy sos vízszerelő lett a hőse!

spacer