Az új házunk legyen tökéletes!

napelem rendszerek telepítése

napelem rendszerek telepítése

Végre neki láthatunk az álomházunk felépítésének! A feleségemmel már nagyon régóta tervezzük ennek a megvalósítását, és most végre meg van erre az anyagi lehetőségünk. A gyerekeinknek is sokkal jobb lesz egy kertes házban felnőni. Én is ilyen helyen nőttem fel, így tudom, hogy mennyi előnnyel is jár ez egy gyerek számára.

A kertnek az is nagy előnye lesz, hogy végre befogadhatunk egy kutyust is, amire a gyerekek már nagyon vágynak. A lakásban ezt semmiképpen nem szerettem volna, mert szerintem fontos, hogy meglegyen a saját kis külső tere a blökinek.

A ház a lehető legkörültekintőbb tervezéssel, minőségi anyagokból és a legmodernebb eljárássokkal készült el. Úgy voltunk vele, hogy az ember nem sokszor épített házat az életében, szóval nyugodtan megadhatjuk a módját.

A tervező külön figyelmet fordított arra is, az épület burkolata hőszigetelő legyen, melynek a célja az energiatakarékosság. Persze ez csak az egyik módja annak, hogy egy ház fenntartási költségein kurtítsunk.

Már a ház befejezése előtt ajánlotta egy ismerősöm, hogy vegyem fel a kapcsolatot a napelempalyazatok.hu szervezetével, hiszen ott kitűnő lehetőségeket találhatok arra, hogy a háztartásunkkal járó energetikai költségek a lehető legalacsonyabbak legyenek.

Számomra leginkább a napelem rendszerek telepítésének a lehetősége volt a legérdekesebb, amihez itt még egy támogatást is meg lehet nyerni.

A támogatásoknak itt több fajtája is létezik: vállalkozásoknak, természetes személyeknek, alacsonyabb jövedelműeknek és tanyáknak is. Ezekre mind külön szabályzatok és feltételek vonatkoznak, amikről a weboldalukon is már részletesen tudunk tájékozódni. Annyit azért elmondhatok, hogy ezek mind rendkívül kedvezőek, és nagyban elősegítik egy napelem projekt elkezdését.

A támogatást nem feltétlen csak napelemekhez lehet felhasználni. A napelempalyazatok.hu segíthet napkollektorok és hőszivattyúk telepítésében is, de a hőszigetelésben és a fűtésrendszer modernizálásában is. Összefoglalva tehát, szinte bármire nyerhetünk támogatást, ami az energiatakarékosságot segíti.

A napelem rendszerek telepítése magas minőségű alkotóelemeket követel meg, amivel a szolgáltató is tisztában van.

spacer

Fotópapírra volt szükségem.

nyomtatoalkatresz hu oldalra

nyomtatoalkatresz hu oldalra

Általában ha ajándékozásról van szó, mindig eléggé kevés ötletem van, hogy mit kéne adni a másiknak. Sajnos egyszerűen nem születtem egy kreatív gyereknek így tőlem soha nem lehetett semmi extrémre számítani. Egyszerűen lerendeztem mindig a dolgot, mert megkérdeztem, hogy mit szeretnének és megvettem.

Legutóbb viszont találtam egy nagyon jó ötletet, amit viszonylag könnyen meglehet csinálni és még nagyon kedves és figyelmes ajándék, és mivel közeledett az 1 éves évfordulónk a barátnőmmel, úgy döntöttem meg is csinálom. Egy olyan fotóalbumról volt szó, amiben a közös pillanatainkat kellett összegyűjteni szöveggel és minden egyéb mással megtoldva.

Sikerült azért egy jó pár képet összegyűjteni és már csak annyi volt a dolgom, hogy kinyomtassam őket. Először sima papírra próbáltam, de hamar rájöttem, hogy ez nem lesz olyan jó ötlet, mert nem lett szép a kép a minőség sem az igaz, ezért fotópapírra lesz szükségem.

Egy kis kutakodás után rátaláltam nyomtatoalkatresz hu oldalra, nagyon jó áron találtam megfelelő fotópapírt. Bár annyira nem értek a dologhoz, pozitívumként hatott, hogy több márka közül is lehetett választani, ráadásul olyanok közül, amiket ismerek is. Voltak olyan fotópapírok, amik külön a lézeres nyomtatókhoz voltak valók és voltak olyanok, amik a tintasugarashoz. Ezzel is úgy volt, hogy tök jó, hogy így vannak csoportosítva, mert nekem ez a kritérium szinte eszembe se jutott volna, sőt, biztos, hogy nem.

spacer

A csatorna kamerázás sok kellemetlenségtől kímél meg!

csatorna kamerázás

csatorna kamerázás

Dugulás van a lakásában? Netán nem ez az első alkalom és szeretne végre megszabadulni a problémától? Egyáltalán mi lehet az oka annak, hogy bizonyos ingatlanokban rendszeresen duguláselhárítást kell végezni?

Több oka is lehet annak, ha gyakorta kell dugulással számolni az otthonában. Amennyiben régi építésű ingatlanról van szó, az elavult csőrendszer is kiváltó ok lehet. De az is előfordulhat, hogy nem megfelelő a lejtési szöge a csatornának, így a szennyvíz nem tud kellő hatékonysággal tovasuhanni, hanem letapad. 

Ilyenkor a legjobb megoldás a csatorna kamerázás ár szempontjából, hiszen kis költségvetéssel, BONTÁS NÉLKÜL fedhető fel a probléma helye, megspórolva ezzel a fölösleges kutatásokat, a belőle származó költségeket, közte az alkalmankénti szerelői árakat!

A csatorna kamerázás nagy találmány, rengeteget lehet vele hosszú távon spórolni, hiszen ha megvan a gond, az egyből orvosolható és nem kell többé rendszeresen ugyanattól a kellemetlenségtől szenvedni.

spacer

Ha szükség van a segítségre, ne féljünk kérni és elfogadni!

https://felepulok.hu

https://felepulok.hu

Van, hogy néha besokallunk, hogy néha minden a fejünk fölé emelkedik és hirtelen azt sem tudjuk, hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe. Vannak, akik felül tudnak emelkedni a nehézségeken, de vannak, akiknek segítségre van szükségük. Már az is egy lépés, ha az ember felismeri, hogy szüksége van külső segítségre. Abban az esetben, ha beavat másokat, családtagot, barátot, bárkit, akkor sokkal könnyebb lesz.

A segítség többféle lehet. Ismerjünk meg egyet a megoldások közül: https://felepulok.hu.

A felepulok.hu egy a Családi Felépülési Központ, s ennek honlapja a https://felepulok.hu. Itt minden fontos információ megtalálható magáról a végről, a küldetésükről, a céljukról, a jelentkezés menetéről, az árakról és sok másról. A céget az alkoholizmusból való felépülés segítése céljából alapították meg. A felépülést addiktológiai szakemberek segítik, így nem csoda, hogy 70-75%-os hatékonysággal tudják kezelni az alkoholizmus problémáját. A kezelést egy több mint 70 éve működő módszer segítségével végzik. A honlapon még található néhány remek videó a témában és blog is, ahol sok hasznos információ olvasható.

spacer

Olvasni jó, e-book olvasóval még jobb!

bestmarkt.hu

bestmarkt.hu

Pár évtizede még senki sem gondolta volna, hogy lesznek majd e-bookok, azt meg végképp nem, hogy egyre népszerűbbé válnak. Pedig ha jobban belegondolunk, akkor ez a jövő, környezetvédelmi és egyéb szempontokból is.

A roskadozó könyvespolcok helyett adott egy kis, csinos készülék, egy e-book olvasó, amire ráfér több ezer alkotás, amit bármikor elő lehet venni. És hogy hol vásároljuk meg e-book olvasónkat? Naná, hogy a BestMarkt webáruházban.

Sokáig a laptopon vagy a telefonon olvastam az e-könyveket, aztán rájöttem, hogy nekem is szükségem van egy e-book olvasóra. Ezért felkerestem a bestmarkt.hu webshopot és elolvastam, hogy milyen olvasók vannak és így ki tudtam választani azt, ami pontosan nekem való. Aki azt gondolja, hogy az élmény ugyanaz, mint telefonon, az óriásit téved. Az e-book olvasó olyan élményt nyújt, mintha tényleg könyvet olvasnánk. Olyan a kijelzője, a színe, a betűk, minden, mint a hagyományos könyvé. Csak annyi a különbség, hogy könnyebb, szebb, és nyaralni lehet vinni akár százat, ezret is. Kis helyet foglal, sokáig bírja az akkumulátora, nem kell folyton tölteni.

spacer

Energetikai tanúsítvány online? Lehetséges!

energetikai tanúsítvány online

energetikai tanúsítvány online

Ügyintézés online, a pandémia tükrében

Nem tudom, ti hogy viselitek a bezártságot, de én egyre nehezebben. Márciusban, amikor elkezdődött ez az egész pandémiás helyzet, igyekeztem a lehető legpozitívabban hozzáállni a történésekhez. Az egyik szószólója voltam annak, hogy bizony vigyázzunk magunkra és egymásra, és maradjunk otthon, hiszen nem tudhatjuk pontosan, mivel állunk szemben. Éppen ezért pedig legyünk türelmesek, és bízzuk rá magunkat az orvosokra, szakemberekre, hogy megtalálják a megfelelő megoldást. Elvégre mindaz, ami velünk történik most, jóval kevesebb áldozatot kíván, mint mondjuk egy háborús közeg, amivel a nagyszüleinknek kellett szembenézniük. Mégis, mostanra azt érzem, megfojtanak a korlátozások. Lassan egy éve szembesülünk azzal, hogy a szabadságunk megcsorbult, a személyes kapcsolatainkat pedig nem tudjuk megfelelőképpen ápolni.

Energetikai tanúsítvány online készíttetése az e-tanusitas.eu csapatával

Ennek következményeként teljesen átálltunk az online világban való létezésre – én például lassan már a vásárlásomat és az ételrendelésemet is szinte 100%-ban online végzem. Ezért most, hogy eladósorba került a szüleim lakása és energetikai tanúsítványt kell intézni hozzá, azt is így próbálom megoldani. Elkezdtem utánajárni ugyanis, lehetséges-e energetikai tanúsítvány online készíttetése, és szerencsére pozitívan csalódtam, lehetséges! Ahogyan böngésztem a világhálón ugyanis, ráakadtam az e-tanusitas.eu oldalára, akik készséggel állnak a rendelkezésünkre ebben a témában! Az oldalról azt is megtudtam, hogy ők foglalkoznak a magyarországi energetikai tanúsítványok kiállításának tíz százalékával. Ez azért biztató adat, nem? Számomra ez azt is sugallja, hogy rengeteg felhalmozott tudással és szakmai tapasztalattal rendelkeznek már ebben a témában, így nyugodtan rájuk bízhatom magam.

spacer

A zárnyitás nagyon jól tud jönni.

zárnyitás Budapest

zárnyitás Budapest

Az élet úgy szép, ha zajlik – tartja a mondás. Nos, ha ez azt jelenti, hogy egy átbulizott este után hajnalban nem találjuk a bejárati ajtó kulcsát, s mivel egyedül élünk a lakásban, esély sem lesz arra, hogy valaki beengedjen minket, akkor bizony érdemes lesz elgondolkodnunk azon, hogy akkor ebben a helyzetben mit is csináljunk. A zárnyitás Budapest Sopron mint megoldás természetesen minden további nélkül szóba tud ilyenkor jönni. Itt érdeklődhet: http://www.zarbarat.com/zarnyitas A zárnyitás Budapest szolgáltatás annyit tesz, hogy a lakás tulajdonosa értesít egy erre szakosodott céget arról, hogy nem képes bejutni saját otthonába, akik aztán kiküldenek egy lakatost, hogy a probléma el legyen hárítva. Érdemes egyből a Zárbaráthoz fordulni, ha arra van szükségünk, hogy a zárnyitás professzionális módon valósuljon meg.

spacer

Egy aktív hűtőtáska akár az autóban is tölthető!

hűtőtáska

Hagyományos értelemben nem úgy használunk egy ilyen táskát, mint mondjuk egy szimpla hűtőt, mégis vannak olyan típusok, amik simán helyt állnak akár 24 órán keresztül! Ezért is jó választás, főleg az árak tekintetében, hisz nincs nagy eltérés, egy úgynevezett puhafalú hűtőtáska, ami képes egész nap azt a hőmérsékletet biztosítani, hogy akár egy reggeli bevásárlás tartalmát a délutáni hazaérkezésig kellőképp hűteni tudjunk. Az Ardesshop.hu kínálatában lévő 24 liter űrtartalmű változat tölthető fali konnektor vagy szivargyújtó által egyaránt. 

spacer

Gyökérkezelés a fog megmentése érdekében.

gyökérkezelés

gyökérkezelés

Kevesen mondhatják el magukról, hogy nem sokszor fordultak meg a fogorvosi székben. Ez persze nem feltétlenül azt jelenti, hogy valaki abszolút elhanyagolja a fogait, hiszen sok esetben genetika is meghatározó fogaink állapotát nézve.

 Mindettől függetlenül, ha szükséges a gyökérkezelés a fog megmentése érdekében, mindenképpen mielőbb látogassunk el a fogorvoshoz!  Mondhatni addig jó, amíg fáj az a fog, hiszen amikor ez már nem mondható el, akkor feltehetőleg már elhalt a gyökér és ilyenkor az is megtörténhet, hogy a foghúzást kell választani.

 Sok esetben viszont a gyökérkezelés is egy megoldás, ami segíthet abban, hogy a fog maga megmaradhasson, viszont a gyökereket fizikai és kémiai tisztítással kezeljék, így tartva meg a fogat. Ezután pedig a gyökér csatornákat lezárják a megfelelő hosszúságú gyökértöméssel.

spacer

Meglepetések nélkül: nézzük át lakásbiztosításunk tartalmát!

lakásbiztosítás konzultáció

lakásbiztosítás konzultáció

Az emberek sokszor úgy vannak vele, hogy ha egyszer megkötöttek egy magánjellegű szerződést, biztosítási szerződést, befektetési szerződést, életbiztosítás, akkor utána hátra dőlhetnek, fizetik a rendszeres megbízásokat és meglepetések már nem érhetik őket. Ez azonban téves hozzáállás, ugyanis az évek során a paraméterek változhatnak, jogszabályok módosulhatnak, a gazdasági szereplők is ki-be vonulhatnak a piacról, újabb opcionálisan választható káresemény térítések jelenthetnek meg (mint például a lakásbiztosítás jégkárra), így érdemes rendszeresen, évente átnéznünk ezeket a szerződéseinket. Ha magunk nem szeretnénk az apró betűk böngészésével foglalkozni, kérjük ki pénzügyi tanácsadónk segítségét.

Érdemes leszerződni egy olyan megbízható céggel, mint a Pannon-Safe, amely az összes pénzügyi és biztosítási típusú szerződésünket kezelni tudja, nekünk csak egy kontakt személlyel kell tartanunk a kapcsolatot, aki folyamatosan rendelkezésünkre tud állni és tájékoztat a változásokról.

A jelzáloghiteleket kamatperiódusonként érdemes figyelni, ezt a szerződéskötésnél rögzítik, a legjobb feltételeket rövid periódusoknál lehet elérni, ezáltal a bank rugalmasan igazodhat a piaci változásokhoz. Egy hosszabb időre rögzített kamat nagyobb kockázatot jelent a banknak, ezért drágábban is adja ezt az opciót. Attól függően, hogy a gazdaság éppen milyen ponton áll, a fordulóévhez közeledve a tanácsadó segítségével át lehet beszélni a költségcsökkentések lehetőségét, például lakástakarék betörlesztést, előtörlesztést, esetleg végtörlesztést vagy bankváltást ajánlhatnak.

spacer

Kellemeset a hasznossal: balatoni csapatépítés!

csapatépítő játékok

csapatépítő játékok

Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyon jó a kapcsolatom a kollegáimmal. Szinte azt is mondhatjuk, hogy barátok vagyunk, akik véletlenül egy irodába kerültek. Sokszor találkozunk munkaidőn kívül és szívesen szervezünk közös programokat is. Mondhatni, rendszeresen tartunk csapatépítő tréningeket saját magunknak.

Idén tavasszal bővült a csapat 1-2 emberrel, és szerettük volna, ha nem érzik azt, hogy már egy olyan összeszokott csapatba érkeznek, ahova lehetetlen már beilleszkedni, ezért úgy döntöttünk, hogy megszervezzük az első hivatalos csapatépítőnket. Gondoltuk, hogy összekötjük a kellemeset a hasznossal és a Balaton környékén kezdünk el nézelődni csapatépítő játékok után. Így találtunk rá a BalatonPRO weboldalára.

Egész hétvégés programot szerveztünk

Úgy terveztük meg a programot, hogy szabadságot ezért ne kelljen kivenni, így pénteken délután indultunk útnak és szombatra és vasárnapra szerveztük a csapatépítő játékokat. Nagyon sok rendezvényszerző céggel voltam már kapcsolatban, de azt kell, hogy mondjam, a BalatonPRO az egyik legkiemelkedőbb. Hihetetlen milyen ügyfélközpontúság van náluk. Mindenben nagyon rugalmasak és segítőkészek. Ugyan vannak már előre megírt programterveik, de tulajdonképpen Te magad is összeállíthatod az egészet, abban is partnerek.

spacer

Fiatalító arckezelések Pécs belvárosban.

arckezelések Pécs

arckezelések Pécs

Ahogy telik az idő, a bőr egyre inkább veszít fiatalosságából, feszességéből. Emiatt megszaporodnak a ráncok, ami nem áll mindenkinek jól, sőt sokakat érthető módon zavar. Ha meg szeretnénk akadályozni, hogy a bőr rugalmasságából veszítsen, érdemes olyan módszereket választani, amelyek célzottan alkalmazhatók és melyekhez nem szükséges kés alá feküdni.

 

Ilyen lehetőségekkel tudnak szolgálni az arckezelések Pécs esetében, a Golden Shape szalonban, amely korszerű, bizonyítottan hatásos módszereket használ a bőr fiatalítására. Az elektrokozmetikai, Oxygeneo, valamint a mezoterápia mellett további megoldások elérhetőek. Mindegyiknek megvan a maga sajátossága, ugyanakkor léteznek olyan arckezelések is, amelyek célzottan képesek hatni az adott területre.

 

Rádiófrekvenciával történik a szemkörnyék kezelése, a savas hámlasztás pedig ősztől-tavaszig alkalmazható. Feltöltő kezeléseket is végeznek, amelyek kíméletesek, hiszen tűt nem alkalmaznak hozzá. Azt tudni kell róla, hogy a hyaluron pen esetében többszöri kezelésre van szükség ahhoz, hogy tényleg jól látható eredmény születhessen.

spacer

Egyedi póló készítéshez keresel partnert? Itt megtalálod!

egyedi póló készítés

egyedi póló készítés

Ha kézi készítésű, különleges ajándékokra vágysz…

Nekem mindig is mozgatták a fantáziámat az egyedileg készített ajándékok, és biztos vagyok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Legalábbis a baráti társaságom visszaigazolta ezt a vágyat a maguk módján. Ez nálunk olyannyira elharapódzott, hogy néhány éve kitaláltuk, hogy karácsonyra és születésnapokra is kizárólag egyedileg készített ajándékokkal lepjük meg egymást. Így aztán hamar sok ötlet összegyűlt az egyedi ajándékok listáján: egyedileg készített képek, saját fotókból készített naptár, gyöngy ékszerek, újrahasznosított ruhadarabok, táskák, stb… És természetesen nem maradhatott ki a sorból az egyedi póló készítés sem.

Igen ám, de azért az egyedi póló készítés eléggé rizikós vállalkozás tud lenni néha. Nagyon sok múlik ugyanis a partneren, akivel a pólókat készítteted. Annyi rosszul sikerült példát láttunk már… ahol vagy a póló anyaga nem volt megfelelő, vagy a mintát nem nyomták rá rendesen, és két-három mosás után már le is kopott a felirat fele. Márpedig a saját készítésű ajándéknál is azt szeretné az ember, hogy tartós legyen… Még szerencse, hogy a LOL Markt csapata abszolút partner a minőségi egyedi póló készítésben! Ami a legszimpatikusabb, hogy mindig minőségi alapanyagokkal dolgoznak, és a pólók anyaga is igazán kellemes a bőrnek!

spacer