A szakemberek dolga a műfogsor készítés

Értékes az egészséges mosoly

A fogak elvesztésének sajnos megannyi oka lehet, kortól függetlenül, hiszen ez éppen úgy érinti a fiatalokat, akárcsak az idősebbeket. Gyakran csakis a kivehető fogsor jelentheti azt a megoldást, aminek köszönhetően az ember ismét bátran mer mosolyogni és nem kell többet eltakarja az arcát. Természetesen tény, hogy általában idősebb korban fordul elő a fogak elvesztése, hiszen azok is öregednek, tehát sokat veszítenek a szilárdságukból és tartásukból. A fogak elvesztését okozhatja baleset, fogszuvasodás vagy valamilyen szájüregi rendellenesség.

Mikor jelentheti a biztos kiutat ebből a kivehető fogsor? A szakemberek is egyetértenek abban, hogy akkor érdemes ezt választani, amikor a kialakult foghiány olyan, hogy rögzített fogpótlást nem lehet készíteni. Nyilvánvalóan, ha csak alul vagy felül alakul ki a fogak hiánya, akkor az is elég, ha valaki alsó vagy felső kivehető fogsor mellett dönt.

Ez manapság, az esetek döntő többségében akrilból, műgyantából, illetve egy igazán sajátos műanyagból készül. Sőt, sokszor valamilyen könnyű fémet ajánlanak a fogorvosok, fogtechnikusok. A kivehető fogsor legnagyobb előnye, hogy pontosan úgy néz ki, mint az eredeti. Ugye senkinek sem kell mondani, hogy a műfogsor készítés komplex eljárás és ezt csakis egy profi, tapasztalt szakemberre vagy csapatra kell bízni. Az első dolog, amit az ember tehet, hogy elmegy a konzultációra. A műfogsor készítés előtt több dolgot kell elvégezzen a fogorvos.

Itt említést érdemel a régi fogak eltávolítása, ha arról van szó, illetve a sebek begyógyulása. Ugye csakis a rossz, túlságosan romlott fogakat távolítja el az orvos, az egészségeseket mindenképp meghagyja. Lehetséges, hogy csupán alsó vagy felső fogprotézis szükséges. A műfogsor készítés elkezdésekor a szakértő pontosan és részletekbe menően elmondja a kliensnek, hogy mire is számíthat, mik a legfontosabb lépések és mennyibe kerül az egész eljárás. Amennyiben bármilyen kérdése van a kliensnek, mindig tanácsos a lehető leghamarabb beszélni a fogorvossal.

spacer