A napelem parkok egyre nagyobb ütemben épülnek.

Szponzorált tartalom

Napelem parkok

Amennyiben az osztrák határ átlépése után csak ámul és bámul, hogy arrafelé mennyi napelem található (akár pajták, fészerek tetejére applikálva is), akkor biztosan örömmel olvassa azt, hogy immáron hazánkban is pozitív irányt vett a megújuló energia napsütésre építő ágának sorsa. A napelem parkok kivitelezése ugyanis szerencsére nálunk is egyre nagyobb ütemben épülnek; minderről itt tudhat meg többet: https://www.froniusnagyker.hu/napelem-parkok/

A napelem miért olyan nagy szám így 2018-ban?

Tudni kell, hogy a napelem már korábban is „nagy szám” volt, csak éppen régebben jelentősen drágábban lehetett hozzájutni, mint manapság; ennek megfelelően pedig igen ritka dolognak számított, pláne lakossági használatban. Az olcsó kínai gyártásnak köszönhetően, valamint a nyugati országok környezetbarát felfogásának hála, a napenergiából származó elektromos áram mára már Magyarországon is egészen komolyan számításba tud jönni.

A napelem park teljesen zöld energiát tud termelni mindenki számára

A napelemek a Nap elektromágneses energiáját gyűjtik össze, hogy aztán némi átalakító munka után (melyet mindenhol az inverter végez el) olyan áram álljon rendelkezésre, amelyet aztán bármire fel lehet használni: számítógépek üzemeltetésére, világításra, elektromos eszközök töltésére stb. S mindezt úgy, hogy közben nem kerül szennyező anyag a környezetbe, tovább rontva ezáltal az ember (és a növény- és állatvilág) életfeltételein!

Miért Fronius mellett döntsön, ha napelem parkot hozna létre?

Mert a SolarGroup Energy Kft., mely a Fronius kiemelt partnere, megannyi remek ajánlattal várja mindazokat, akik zölden üzemelő megoldásra alapoznák az energiaigényüket. A korlátlanul rendelkezésre álló napsütésre építeni az olyan importfüggő országokban, mint amilyen Magyarország is, az olcsó napelemek idejében több, mint kiváló elgondolás; ha tőke is párosul az elképzeléshez, Fronius termékekre építve máris függetlenedni lehet a helyi áramszolgáltatótól.

Mire kell odafigyelni park létesítésekor?

Ilyen esetekben a megtérülés hosszú időtartam alatt tud csak bekövetkezni, ám mivel minden pontosan megtervezhető, kiszámítható, nagy meglepetések senkit nem fognak érni menet közben. A napelem parkoknak az átlagos működési ideje 30-40 évre tehető, mely mindenképp versenyképessé teszi az áram ilyen módon történő előállítását, akár még egy atomerőművel szemben is!

spacer